Úszóbotrány: itt az újabb fejezet!

2024. december 09. 17:40

Továbbra sem derült ki, miért kellett otthagynia az amerikai egyetemet az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávidnak.

2024. december 09. 17:40
RASOVSZKY Kristóf; BETLEHEM Dávid

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Interjút adott a Fradi médiastábjának a párizsi olimpiai játékokon nyílt vízi úszásban bronzérmet szerzett ifjú tehetség, Betlehem Dávid. A nyáron a zöld-fehérekhez szerződött úszó a beszélgetésben a vele kapcsolatban pénteken megjelent hírre is reagált, amely szerint nem indul a budapesti rövidpályás vb-n, és párjával, az olimpiai 5. helyezett Fábián Bettinával együtt otthagyták az Észak-karolinai Egyetemen szeptemberben megkezdett ösztöndíjas képzésüket, és visszatértek Magyarországra. 

Ezt is ajánljuk a témában

A hírt pénteken nem is Betlehem Dávid, hanem a Magyar Úszó Szövetség közölte közösségi oldalain, először azzal a „bizarr okkal” (szó szerinti idézet) indokolva az úszó döntését, hogy mivel az egyetem nem támogatta a nyílt vízi világkupákon való indulásukat, konfliktus alakult ki köztük és az intézmény között, aminek következtében „kint tartózkodásuk utolsó heteiben egyszerűen eltiltották őket az edzések látogatásától is, így viszont Dávid képtelen volt önmagához méltó módon felkészülni a vb-re”

Később azonban ezt a bejegyzés szerkesztették, és az új változatában már úgy fogalmaznak, hogy Betlehem „kénytelen volt lemondani az indulásról a jövő héten kezdődő vb-n. Amerikai egyetemén ugyanis nem úgy sültek el a dolgok, ahogy tervezték, így viszont Dávid nem tudott önmagához méltó módon felkészülni a vb-re…” 

Ennek bizonyára köze lehetett ahhoz, hogy a szövetség eredeti bejegyzésére hosszú kommenttel reagált az egyetem úszótrénere Brendan Holloway, visszautasítva a MÚSZ vádjait, miszerint ne támogatták volna a nyílt vízi versenyzést (Fábián Bettina két versenyen is indult). Az edző emellett visszadobta a labdát, és épp a magyar szövetséget vádolta azzal, „mocsokként bánt” a két sportolóval, megvonta az anyagi támogatásukat, és megzsarolta az úszókat, hogyha nem térnek haza, nem engedik magyar színekben indulni, valamint nem nevezik őket versenyekre. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt követően a MÚSZ megosztotta Betlehem és Fábián bejegyzését, amelyből semmi új nem derül ki – legalábbis arra vonatkozóan, hogy miért kellett otthagyniuk az egyetemi képzést. Úgy fogalmaznak, „be kellett látnunk, hogy

 mivel nekünk a nyílt vízi úszás a prioritás, jobban járunk, ha hazatérünk, és ugyanúgy Magyarországon készülünk az előttünk álló kihívásokra, mint az olimpia előtt. Szomorúan hoztuk meg ezt a döntést, viszont arra kérünk mindenkit, hogy ezt fogadják el tőlünk – és arra is, hogy kerüljük a konfliktusokat ennek kapcsán...”

Betlehem Dávid mindezt a Fradi stábjának adott interjúban mindössze annyival toldotta meg: „Sajnos az elmúlt napokban több hír is megjelent rólam, rólunk a médiában, amelyek valótlan információkat tartalmaztak, felesleges konfliktushelyzethez vezettek, mind a Magyar Úszószövetség, mind a kinti egyetemem részéről. Ezek a félreértések tisztázásra kerültek, és én magam is megtanultam a leckét a pontos kommunikáció fontosságáról. Bár ez a felkészülés most nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, holnaptól ismét azon leszek, hogy az edzéseken kihozzam magamból a legjobbat, és a 2025-ös év ugyanolyan, vagy még sikeresebb legyen, mint az idei év volt. Köszönöm mindkét fél kiváló szakembereinek, és klubomnak, hogy támogattak, támogatnak az utamon és köszönöm azoknak is, akik szurkoltak nekem”. 

Amennyiben Betlehem Dávid tényleg „megtanulta a leckét a pontos kommunikáció fontosságáról”, remélhetőleg a közeljövőban valós magyarázattal is előáll a történteket illetően és talán azt is megosztja a közönséggel, hogy mely vele kapcsolatban megjelent hírek voltak valótlanok.  

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SyncBaer
2024. december 09. 21:27
Nos, akkor ott tartunk, hogy: "(Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl ..."
ubulka57-2
2024. december 09. 20:34
A Mandiner újságírója nem képes megkérdezni ?
llnnhegyi
2024. december 09. 18:02 Szerkesztve
A botránykeltések az Úszó szövetség egyetlenegy típusú reklámja a világversenyek előtt?
chief Bromden
2024. december 09. 17:50
Megfordult egy pár hajóágyú mostanában az úszóknál. Nem ott szól a kívánságműsor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!